Székletürítés zavarai

Vannak az életben olyan dolgok, amiket az egyik ember szeretne elérni, míg a másik pont az ellenkezőjét valósítaná meg. Hasonlóan vagyunk a széklettel is. Hol az a baj, hogy sok a széklet, hol az, hogy nincs megfelelően. Így ezek is abba a csoportba tartoznak, amiért mindent megteszünk pro vagy kontra.

A széklet ürítésének szabályozása elsődlegesen étrendfüggő, bár vannak olyan egyének, akik hajlamosabbak a hígabb székletürítésre, míg mások inkább székrekedésesek. A székrekedés gyakrabban fordul elő nőknél. Hasonló a helyzet gyermekek esetében is. Sokaknál már csecsemőkorban jelentkezik a székrekedés, míg a hasmenést általában fertőzések („gyomorrontás”) okozzák. A szülők számára ez mindig aggodalmat jelent. Azonban nem szükséges ezt az aggodalmat sokáig folytatni.

Hasmenés

A hasmenés esetében alapvetően abból kell kiindulni, hogy ami ki akar ürülni, annak ki kell jönnie. Azaz hagyni kell, hogy a káros, kóros anyagok kiürüljenek. Ebben az esetben a legfontosabb a folyadék megfelelő pótlása, különböző sók bevitele. Erre kiválóan alkalmasak a szőlőből készült, szénsavat nem tartalmazó italok ill. a tea, csipetnyi konyhasóval.

Bizonyos esetekben a hasmenés, ill. a gyakori, hígabb székletek ürítése mondhatni alkati kérdés lehet. Ezek azok a gyermekek, felnőttek, akik étkezés után azonnal wc-re mennek. Amikor ez már elviselhetetlen méreteket ölt, akkor lehet számukra megfelelő segítség a bél mozgékonyságát csökkentő szerek alkalmazása. Ennek a szernek a bevétele javasolható még akkor is, ha pl. vizsgadrukk vált ki gyakoribb, hígabb székletürítést. A gyógyszerek hatása miatt idősebb, de mindenképen 2 éves koron túli gyermekeknél szabad alkalmazni ilyen hatású gyógyszert. Fontos figyelmeztetés, hogy hasmenés korai, fertőzéses szakaszában ne használjuk. Erre a gyógyszerre is érvényes az annyit hangoztatott szlogen: „Kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét.”

Székrekedés

Gyakoribb problémát tud jelenteni a székrekedés. Oka a bélmozgások gyöngesége. A bélmozgások részben a beidegződéstől függenek, de nagyban befolyásolja az elfogyasztott élelmiszer összetétele. A rostanyagban szegény, teljes egészében fölszívódó ételek elfogyasztása után a képződő széklet mennyisége kicsiny, így a bél falát nem feszíti, ennek következtében a bél mozgása lelassul, kevesebb a széklet, alacsonyabb a víztartalma és ez esetben nehezebben ürül. Ilyenkor merül föl a hashajtás igénye.

A hashajtók hatása többféle képen nyilvánulhat meg. Lehetséges a bélfal síkosításával (paraffin olaj), bél mozgékonyságának fokozásával (fenolftalein), a széklet víz tartalmának, ezáltal tömegének növelésével (sók), a székelési inger fokozásával (glycerin kúp), illetve ezek különböző kombinációjával (ricinusolaj). Azok a hashajtók, amelyek a széklet víztartalmát növelik közelebb állnak a természetes székletképződés és ingerkeltéshez, ezért inkább javasolhatók. Az ilyen típusú hashajtók csak idősebb, 6 éven túli gyermekeknél alkalmazható, fiatalabbaknál a magas cukor tartalmú gyógyszerek jöhetnek szóba.

Fontos figyelmeztetés ebben az esetben is, hogy csak mértékletesen szabad alkalmazni, mert esetlegesen fölmerülhet a hozzászokás. Összességében, mindkét esetben azt mondhatjuk, hogy a legfontosabb az étrend rendezése, a megfelelő mozgás és egészséges életvitel.

Készült: 2007.04.26.

Hirdetés

Neogranormon Banner